Ha Lufthansa járattal utaznál a héten, van egy rossz hírem: sztrájk lesz

by Kassay Tamás
Lufthansa sztrájk 2022 július 27

A Lufthansa földi kiszolgáló személyzete július 27-én szerdán figyelmeztető sztrájkot tart, ezért az utasoknak járattörlésekre és késésekre kell számítaniuk. A figyelmeztető sztrájk a tervek szerint szerdán hajnali 3 óra 45-kor kezdődik, és csütörtök reggel 6 óráig tart. A sztrájk célja, hogy 9,5%-os fizetésemelést érjenek el. – adta hírül az MTI.

Az egynapos sztrájkot a Németországban kb. 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató ver.di (Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft) szakszervezet hirdette meg, azután, hogy elutasította a Lufthansa ajánlatát a kollektív szerződésről folytatott tárgyalásokon, de beleegyezett a tárgyalások folytatásába augusztus elején. A szakszervezet azt közölte, hogy a Lufthansa 18 hónapos futamidő alatt fix juttatások és eredményalapú bérikiegészítés bevezetését ajánlotta fel.

A ver.di viszont 9,5 százalékos béremelést követel az idén Lufthansa földi kiszolgálóinak.

A munkavállalók túlterheltsége, a magas infláció miatt a 3 éven át tartó bérstop után indokolt lenne a jelentős béremelés – mondta Christine Behle főtárgyaló, a ver.di alelnöke és a Lufthansa felügyelőbizottságának elnökhelyettese. Behle szerint a helyzet a repülőtereken egyre feszültebb.

A földi kiszolgáló személyzet az alábbi német városokban lép sztrájkba és nem kezdi meg a munkát szerda hajnalban:

  • Berlin,
  • Bréma,
  • Düsseldorf,
  • Frankfurt,
  • Hamgurg,
  • Hannover,
  • Köln,
  • München,
  • Stuttgart.

Michael Niggemann, a Lufthansa humánerőforrás-igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a ver.di sztrájkfelhívása „annál is inkább érthetetlen, mivel a munkáltatói oldal magas és szociálisan kiegyensúlyozott béremelést ajánlott” a vállalat „feszült gazdasági helyzete” és a bizonytalan gazdasági kilátások ellenére.

Korábbi cikkben írtam róla, hogy 2022-re kockázatossá vált a repülős utazás a munkaerő problémák megoldatlansága miatt.