Spanyolország törvénytelen fizetős kézipoggyász fogyasztóvédelmi eljárás fapados légitársaságok ellen

Spanyolország: törvénytelen a fizetős kézipoggyász, fogyasztóvédelmi eljárás indult a fapados légitársaságokkal szemben

by Polisor Bettina

A spanyol kormány vizsgálatot indított hét fapados légitársaság ellen a kézipoggyászok szállításáért felszámított díjak miatt, szúrta ki a Spiegel beszámolóját az azüzlet. A madridi fogyasztóvédelmi minisztérium szerint ugyanis tisztázni kell, hogy nem „visszaélésszerű” és „tisztességtelen” az, hogy az utasok pótdíjat fizetnek egy olyan szolgáltatásért, amelynek általában magától értetődőnek kellene lennie

Az olyan légitársaságok, mint a Vueling, a Wizzair és a Ryanair árpolitikája árszabásának fő célja „az online összehasonlító portálokon elfoglalt előnyös pozíciók megszerzése” – jegyezte meg a minisztérium. A fogyasztók viszont végül legtöbbször jelentősen magasabb összeget fizetnek ki poggyásszal együtt, így pedig tisztességtelen előnyhöz jutnak ezek a légitársaságok a portálok találati listájának elejébe kerüléssel.

Az eljárás a Facua spanyol fogyasztóvédelmi szervezet panaszára vezethető vissza. A Facua ismét kijelentette, hogy jogellenesnek tartja a légitársaságok árpolitikáját:

Spanyolországban a légiközlekedési törvény kimondja, hogy a légitársaság köteles az utas által magával vitt tárgyakat és csomagokat kézipoggyászként ingyenesen szállítani az utastérben.

2022 óta a spanyol fogyasztóvédelmi minisztériumnak már van lehetősége arra, hogy közvetlenül szabjon ki szankciókat. A légitársaságok mostantól a jogtalan nyereség négy-hatszorosának megfelelő büntetésre számíthatnak.

Az elmúlt években egyre több légitársaság kezdett el díjat kérni a kézipoggyászért.

Ilyenkor csak egy kézitáska vagy egy kisebb hátizsák szállítása engedélyezett ingyenesen. Ahogyan arról nem régen mi is beszámoltunk, Mallorca repterén keveredett kellemetlen incidensbe két utas, beszálláskor ugyanis a Ryanair személyzete péksütemények után számolt fel pótdíjat.

Az olasz versenyhatóság ezért 2019-ben hárommillió eurós bírságot szabott ki a Ryanairre és egymillió eurós bírságot a Wizzairre, az ezzel kapcsolatos döntéseket végül azonban az illetékes bíróságok hatályon kívül helyezték.

A turizmus világának alapos és minőségi híreiért iratkozz fel hírlevelünkre, és csatlakozz csoportunkhoz!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben