A sívilág legfontosabb elismeréseit idén is átadták, a World Ski Awards pedig ismét megmutatta, mely desztinációk és szolgáltatók emelkednek ki a nemzetközi mezőnyből – értesült róla a Spabook.net a Sielok.hu …
Blog
-
-
„Interakciók, találkozások, dialógusok” címmel 2025.11.14-én 10. alkalommal került megrendezésre Budapesten a Kodolányi János Egyetem hagyományos turisztikai szakmai konferenciája, a Turizmusföldrajzi Szimpózium, együttműködésben a Magyar Földrajzi Társasággal és az MTA X. …
-
A kormány honlapján megjelent friss jogszabálytervezet szerint ismét lehetőség nyílhat arra, hogy a SZÉP Kártyán lévő összegeket hideg élelmiszerek vásárlására is felhasználjuk. A tervezet alapján a könnyítés 2025. december 1. …
-
Egyik napról a másikra leállította működését a brit regionális légiközlekedés egyik meghatározó szereplője, a Blue Islands. A döntés azonnali, a társaság pedig arra kéri az utasokat, hogy ne induljanak el …
-
Újabb budapesti kerület korlátozta az Airbnb típusú rövid távú lakáskiadást – titokban
by Kassay TamásSzeptemberben olyan önkormányzati rendelet lépett hatályba Erzsébetvárosban, amely alapjaiban írja át a magánszálláshelyek és a rövid távú lakáskiadás működésének feltételeit. A dokumentum eddig teljesen észrevétlen maradt a nyilvánosság számára, pedig …
-
A magyar utazók számára hosszú ideig Barcelona jelentette a mediterrán álomvárost, az őszi szünet alatt azonban jól látszott, hogy egyre többen keresik a kevésbé zsúfolt, mégis ugyanolyan napfényes és izgalmas spanyol úti …
-
Mindenkinek van egy kávés sztorija. Egy illat, egy íz, egy pillanat, amihez emlékek kötődnek. A török kávé ennél is továbbmegy: egy ötszáz éves hagyomány, ami ma is összeköti az embereket. …
-
2025 első felében 60,9 millió látogatót fogadott, a turisztikai célú költések pedig elérték a 161,4 milliárd szaúdi riált (43 milliárd amerikai dollár) Szaúd-Arábiában – tudta meg a Spabook.net. Ez 4 százalékos emelkedést jelent …
-
A kellemes őszi idő, a gazdag programkínálat és a SZÉP-kártya együttes hatása idén is sokakat indított útnak az őszi szünetben 2025-ben. Október végén és november elején a szálláshelyek kiemelkedő vendégforgalmat …
-
Van Horvátországnak egy vidéke, ahol a sós tengeri levegő összekeveredik a hegyek fenyőillatával, ahol a még ma is a természet diktálja az élet ritmusát és nem a határidők, ahol a …
