Felrobbantotta az utazás és fürdőzés iránt érdeklődő olvasók üzenőfalait az a hír, amelyet az országos sajtó a Boon.hu (Borsod Megye Online) lapjától vett át, több kevesebb pontossággal, kontextusból kiragadva, a tényeket pedig le nem ellenőrizve. A Barlangfürdő nem zár be, csupán karbantartási üzemszünet lesz 2 hétig. Az, hogy ezután esetleg nem nyit ki újra, semmi más mint hangulatkeltő újságírói spekuláció. Bízom abban, hogy azok a felületek, amelyek átvették a hírt, az alábbiakat is le fogják közölni. Így lenne korrekt.
Végtelen szomorúsággal írom az újabb cikket (a hajdúszoboszlói álhír után), amelyben turizmus szakportálként a turizmus szereplőit kell megvédenem a médiában dolgozó egyes kollégáim felelőtlen munkavégzésével szemben. Jó lenne, ha végre felismernénk, hogy a szavaink, szövegeink, híradásaink konkrét hatással vannak emberek életére, vállalkozók üzletére, városok prosperálására.
Októberben tömegesen mondták le a turisták a foglalásaikat Miskolcon, abban a városban, aminek az egyetlen érdemi kitörési pontja a turizmus, pusztán azért, mert futótűzként terjedt a bezárásról szóló meggondolatlan döntés híre. Most pedig megismétlődik ez a helyzet, ezúttal viszont teljesen alaptalanul.
Mi történt?
A Boon hírt adott arról, hogy a miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén az hangzott el, hogy eddig mindössze 4,5 millió forint folyt be a vállalkozások által beígért 20 millió forintból, amit a Barlangfürdő rezsiköltségeire ajánlottak fel azért, hogy újranyisson. Azóta kiderült, hogy már több mint 5 milliónál tart a számláló.
Ezután rendkívül félrevezető módon olyan alcímet közölt a lap, amely így hangzik: „Az újabb bezárás az biztos” – ami egészen egyszerűen nem igaz ebben a kontextusban, hiszen karbantartás miatt zárvatartani az nem bezárás, hanem üzemszünet. Ilyen felfokozott, bizonytalan helyzetben egészen egyszerűen muszáj pontosan fogalmazni, helytelen több jelentésű kifejezéseket alkalmazni és helytelen nem tisztán kommunikálni, összemosni különböző dolgokat.
A 2 hetes üzemszünet a legutóbbi (akkor még) bezárás alatt megkezdett (máskor is januárban esedékes, 4 hetes!) karbantartási munkálatok szükséges befejezéséhez kell. Semmi köze nincsen a közgyűléshez és az ott elhangzottakhoz.
Az pedig több mint hiba, hogy a cikk végén azt sugallják egy megválaszolatlan költői kérdéssel, hogy a karbantartás után esetleg nem fog újra kinyitni.
A tények ezzel szemben a következők a Barlangfürdő bezárásával és újranyitásával, karbantartásával kapcsolatban:
- A vállalkozók a felajánlásukat nagyjából 1 hete tudják csak “odaadni”, ugyanis ezidáig húzódott a papírmunka azzal kapcsolatban, hogy miként is fogadja be a fürdő a felajánlott pénzeket. Január 8-ig még elég sok idő van, addig elegendő, ha elindítják az utalást.
- Mindeközben bejelentették, hogy az önkormányzatok kapnak energia támogatást.
- Miskolc kapott 6 milliárd forint kormányzati segítséget, ami a felajánláskor még nem volt ismert. Ennek fényében teljesen másképp néz ki az, hogy a rezsiköltségek elszállása és a turizmus lassulása miatt egyébként nehéz helyzetben lévő vendéglátós vállalkozók mennyire kell, hogy továbbra is vállalják azokat a rezsiköltségeket, amelyek fedezésére azóta érkezett központi forrás.
- Minden évben ilyenkor van 2 hét leállás, a cseppkőbarlang karbantartása miatt.
- További tényeket közölt Veres Pál Miskolc polgármestere is.
A Miskolci Közgyűlésen konkrétan az hangzott el, hogy két hetes, januárban szokásos karbantartás fog történni és
„terveink, céljaink, elhatározásunk szerint szeretnénk nyitva tartani a Barlangfürdőt… a célunk egyértelmű.
– mondta a Közgyűlésen a polgármester.
Semmilyen formában nem merült fel a Barlangfürdő bezárása! A közgyűlésről készült videó itt tekinthető meg, az ominózus rész 5:35:00-tól kezdődik. Ez a cikk konkrétan bezárásról szóló közgyűlési döntésről ír, de ezen a közgyűlésen nem született ilyen döntés. A Telex az első, amelyik megtette, hogy újra foglalkozott a témával és leközölte a részleteket is, azóta a Startlap is csatlakozott hozzá.
Végezetül pedig szeretném felhívni mind az Önkormányzat, mind az ellenzékben lévő kormánypárti képviselők, mind pedig pártállástól függetlenül az összes médiaszereplő figyelmét arra, hogy 1-1 ilyen hír, amelyet önös érdekből vezérelve kürtölnek szét, illetve ellenőrizetlenül közölnek tovább, esetenként még ki is színezik olyasmivel, amit még az eredeti anyag sem tartalmazott, azzal nagyon könnyen visszafordíthatatlan károkat okozhatnak.
A turisták utazási szokásai a járvány alatt megváltoztak, nagyon érzékenyek minden bizonytalanságra és csak olyan helyre foglalnak, amiben biztosak, hogy el tudnak oda utazni. Ha úgy érzik, hogy Miskolc problémás és ki tudja mi lesz majd addigra, amikorra a foglalás szól, akkor keresnek másik úti célt. Ez ma így működik. Bízom abban, hogy csak azért nincsenek ezzel tisztában, mert még nem írta le ezt így senki explicit. De most szólok és bízom abban, hogy mindenki magába néz kicsit.
Ha nem teszik meg, akkor az amúgy is kihivásokkal küzdő várost könnyedén olyan helyzetbe hozhatják, ahol nem lesz nagy élmény sem megtartani, sem pedig átvenni a hatalmat. A szemétdombon való kapirgálást kéretik meghagyni a kakasoknak, kakaskodni lehet a közgyűlésen, de a város jó hírnevét veszélyeztető és a vállalkozók számára azonnali károkat okozó nyilatkozatokat tenni, cikkeket írni szomorú végkifejletet fog eredményezni.
Akinek fontos a hazája és a közös ügyeink, az most felismeri azt a láthatatlan felelősséget, amit a szavaink jelentenek. Fontos a vita, fontos a vélemények és érdekek ütköztetése, fontos a kritika, de a hangulatkeltés, a sugallmazás, a rombolás, na az nagyon nem okés.
Hajrá Miskolc, hajrá Barlangfürdő!