A Budapest Airport a gyógyszerszállítás minden fázisára kiterjedő minőségbiztosítási rendszert vezet be a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) irányításával. A minőségbiztosítási projekt célja, hogy az egészségügyi cargo szállítmányok szigorúan ellenőrzött körülmények között, biztonságban és gyorsan érjenek célba.
A minőségbiztosítás fontossága gyógyszerlogisztikában
Az elmúlt év rámutatott arra, hogy a gyógyszeripari-egészségügyi szektor jelentős mértékben támaszkodik a légiáru-szállításra. Fontos, hogy az egészségügyi szállítmányok a lehető leggyorsabban, szigorúan szabályozott körülmények között, minőségüket megőrizve jussanak el a feladótól a címzettig, méghozzá nemcsak világjárvány idején, hanem békeidőben is, átlagos körülmények között.
„Az elmúlt egy évben világszerte kiemelt figyelmet kaptak az egészségügyi szállítmányok, az orvosi segédeszközök és a gyógyszerek. A gyógyszerlogisztika azonban nemcsak egy világjárvány idején bír kiemelt jelentőséggel; épp ezért úgy döntöttünk, hosszú távon egy új minőségbiztosítási program keretében garantáljuk azt, hogy a gyógyszerek a jövőben még az eddiginél is gyorsabb és biztonságosabb körülmények között érkeznek meg oda, ahol szükség van rájuk. […] Egy ilyen nagy volumenű projekt csak összefogással valósulhat meg, ezért a Budapest Airport nevében szeretnék köszönetet mondani a támogatásért minden, az ellátási láncban részt vevő szereplőnek, kiemelten a IATA-nak és csatlakozó cargo közösségi partnereinknek.”
– mondta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója
CEIV Pharma globális minőségbiztosítási rendszer a budapesti repülőtéren
A CEIV Pharma minőségbiztosítási rendszerhez hazánkban a Budapest Airport partnerei; az Agility, az Airmax Cargo és a cargo-partner szállítmányozási vállalatok, a Prevost fuvarcég és a repülőtéri földi kiszolgáló vállalatok, a Celebi és a Menzies is csatlakoztak. Ennek keretében a szabályozások kiterjednek a cégek létesítményeinek, eszközeinek és folyamatainak fejlesztésére és a munkavállalók továbbképzésére is; ezáltal a gyógyszerlogisztikai folyamat minden lépése biztosított, ellenőrzött körülmények között valósulhat meg.
Rafael Schvartzman, az IATA Európáért felelős regionális alelnöke nagy örömmel üdvözölte a Budapest Airportot és a helyi cargo közösség kiválasztott szereplőit a CEIV Pharma programban és hozzátette:
„A jelenlegi járványhelyzetben az ilyen partnerségek erősítik a légi áruszállítási iparág rugalmasságát és versenyképességét. Mivel most épp a légiközlekedés történetében valaha volt legfontosabb logisztikai kihívással – több milliárd adag védőoltás a világ minden pontjára történő eljuttatásával – birkózunk, ez a kezdeményezés pozitív jelzés, hogy a légi áruszállítás csatasorba áll az iparág támogatására, alkalmazkodva a szabványosítás és a digitalizálás iránti sürgető igényekhez.”
Kellner Mária, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Gyógyszeripari Tagozatának vezetője kiemelte:
„Az MLBKT Gyógyszeripari Tagozata által képviselt tagvállalatok részéről úgy gondoljuk, hogy az IATA által szakmailag irányított CEIV Pharma minőségbiztosítási rendszerének bevezetésével válik 100 %-ban biztosítottá az, hogy a légi szállításoknál a gyógyszerek tárolása a teljes folyamatban megfeleljen a GDP előírásainak, hiszen valamennyi folyamatban résztvevő oktatásban részesül, és a folyamatokat, dokumentáció kezelést is auditálják. Örömünkre szolgál, ha minél több, a légi szállításban részt vevő cég csatlakozik ehhez a rendszerhez, hiszen nekünk, gyógyszeripari megrendelőknek ez a tanúsítás nagyobb biztonságot nyújt arra, hogy a gyógyszerek légi szállításánál a vonatkozó előírásokat mindig betartják vagy betartatják.”
A CEIV Pharma az egyik legszélesebb körben alkalmazott rendszer, már közel 300 nagyvállalat, légitársaság és repülőtér csatlakozott hozzá a világ minden kontinensén. A Budapest Airport és partnerei a CEIV Pharma rendszer bevezetésével olyan globális hálózathoz csatlakoznak, amely kiváló új export-import lehetőségeket nyit meg Magyarország számára.
A néhány nappal ezelőtti országos félretájékoztatás után új kezdeményezés indult el, hogy a turizmus témaköréhez kapcsolódó hírekben elkerülhessék az olvasók a fals információkat. Elindult egy Facebook csoport és egy hírgyűjtő oldal is, amin kizárólag ellenőrzött forrásból, hozzáértő által ellenőrzött hírek kapnak helyet.
Biztonságos utazást, sok élményt,
Mr Spabook
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további pontos és minőségi tartalmakat tehessek közzé.