A szlovák-magyar határtérségben 1,5 milliárd forintból megvalósult lovas és kerékpáros projekt egyszerre szolgálja a közösségépítést, a családok egészségét és a hagyományőrzést – mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő kedden Pomázon, az idegenforgalmi fejlesztés átadó ünnepségén.
Kerékpár
Próbáld ki a Tisza-tó sebesvonatot, egy nap alatt körbebiciklizheted a tavat
A Tisza-tó vonattal, akár 1 napos tókerülő biciklizéssel is felfedezhetővé vált, ugyanis elindult a Tisza-tó sebesvonat, amely a Tisza-tóhoz Poroszlóra és Tiszafüredre kínál közvetlen eljutást Budapest Keleti Pályaudvarról – közölte a MÁV-Volán csoport pénteken.
Biciklis túraútvonallal egészült ki a Balaton körül csaknem ezer kilométer hosszan kijelölt kerékpáros útvonalhálózat – közölte a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány keretein belül létrejött VisitBalaton365 az MTI-vel.
Több mint 400 millió forintos fejlesztési forrásból építették meg az új kerékpárutat és ezáltal építették ki a kerékpáros kapcsolatot Baranyában a horvát határszélen fekvő ormánsági Sellye és a Mecsek között.
Lezárult a Sió turisztikai fejlesztésének első üteme, amelyben több mint 400 millió forintos beruházással kerékpárút épült a Sió-töltésen Szekszárd és Sióagárd határától Harcig – közölte a Tolna Vármegyei Önkormányzat az MTI-vel.
Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak. Az eseményt a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezi a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával és szeptember 16-án és 17-én országszerte vehetnek részt rajta a bringások.
Soha nem látott nagyságrendű bicikliút-építési programot hirdetett tavaly az osztrák főváros: négy év alatt 100 millió eurót fordítanak kerékpáros infrastruktúrafejlesztésekre. Idén 20 kilométernyi kerékpárút építését tervezik, ami új rekord az osztrák főváros életében.