Görögország új szabályokkal szab határt a túlturizmusnak, Mikonosz és Szantorini is belépődíjas lesz

by Polisor Bettina

Hogy milyen súlyos a túrturizmus okozta helyzet Görögországban, és hogy milyen lépéseket tettek ellene, arról a Spabook korábban beszámolt, de talán már te is tapasztaltad a saját bőrödön, hogy a legnépszerűbb szigetek, mint Szantorini és Mikonosz, szinte zsúfolásig tele vannak turistákkal, különösen nyáron. Ez nemcsak a helyiek, hanem az utazók életét is megnehezíti, most azonban komoly változások jönnek.

Görögország belépődíjakkal próbálja visszaszorítani a hajóval érkezők tömegét

Az athéni kormány úgy döntött, hogy drasztikus lépéseket tesz a túlturizmus ellen. Az új intézkedéseket Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök jelentette be a Szaloniki Nemzeti Vásáron.

Az egyik legnagyobb változás, hogy azok számára akik hajóval érkeznek egy görögországi kikötőbe, bevezetik a belépődíj fizetési kötelezettséget, ráadásul aki a gyönyörű Szantorini vagy Mikonosz kikötőibe érkezik, annak magasabb, akár 20 eurós díjat is fizetnie kell majd a főszezonban – írja a Világgazdaság.

Ez a lépés különösen a sétahajóval érkező turisták nagy számának visszaszorítására irányul, hiszen ezek a hajók rengeteg látogatót zúdítanak egyszerre a görög szigetekre.

Görögország sziget belépő klímaadó túlturizmus

Görögországban a klímaadó mértékét is emeli a kormány

Az intézkedések sora itt nem áll meg, ugyanis a szállásadóknak is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk, mivel a klímaválság miatti adót is megemelik.

Ezt az adót áprilistól októberig tartó időszakban kötelesek megfizetni a szállásadók, a bevételből pedig a helyi közösségeket támogatják. Ez egy fontos lépés, hiszen a turizmusból befolyó pénz egy részét így visszaforgatják a lakosok életének javítására.

A kormány továbbá kiterjeszti az úgynevezett „arany vízum” programját is, amely lehetőséget biztosít külföldi befektetőknek arra, hogy 250 ezer eurós tőkével támogassák a helyi startupokat, és így különleges vízumhoz jussanak.

Ezt a lehetőséget eddig csak ingatlanvásárlásra lehetett felhasználni, de a program kiterjesztésének köszönhetően mostantól a helyi vállalkozások is profitálhatnak belőle.

Airbnb helyzet Athénban: új lakhatási szabályok jönnek

A túlturizmus egyik következményeként sok más népszerű európai úti célhoz hasonlóan Görögország fővárosa is lakhatási válsággal is küzd, hiszen a rövid távú bérbeadásokat, mint például az Airbnb, egyre nehezebb kezelni.

Emiatt Athén három leginkább érintett városrészében legalább egy évre betiltják az új rövid távú lakáskiadásokat. Ezzel együtt a kormány támogatja azokat az ingatlantulajdonosokat, akik a rövid helyett a hosszútávú bérbeadást választják, ők ugyanis három évig mentesülnek a bérleti adó megfizetése alól.

A rövid távú bérbeadást érintő szigorításra azért volt szükség, mert míg a szállodai kapacitások 3,5 százalékkal bővültek 2019 és 2023 között, addig a turisztikai célú, rövidtávú bérbeadások száma 28 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban, ami jelentősen felhajtotta az ingatlanárakat, ez pedig lakhatási válságot idézett elő.

Görögország tehát komolyan veszi a túlturizmus kérdését. Miközben a turizmus az ország GDP-jének mintegy 20%-át adja, fontos, hogy megtalálják az egyensúlyt a helyiek életminősége és a látogatók igényei között.

A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben