Az alábbiakban közlöm a Wizz Air nyilatkozatát, amelyben a légitársaság kijelenti, hogy a július 1-ig megvásárolt jegyek kapcsán nem hárítja át utasaira az extraprofit, avagy légitársasági különadót. Emlékezetes véleménycikkben foglalkoztam azzal, hogy a Ryanair viszont automatikusan, utólag megterhelte az utasai bankkártyáját az adóemelésre hivatkozva, habár az adó alanya valójában nem a légitársaság, hanem a földi kiszolgáló, tehát a hivatkozási alapjuk jó eséllyel elhasal majd a fogyasztóvédelmi vizsgálaton.
Szállj fel magasra!
-
A Ryanair magabiztosan szaladt pofonba, megindult a vizsgálat a légitársasággal szemben
by Kassay TamásA Ryanair ellen megindította az eljárást a budapesti kormányhivatal, amiért a fapados légitársaság nyilvánosan bevallotta, hogy áthárítja az utasokra az extraprofit néven közismertté vált légitársasági különadó összegét. Megfejelték a dolgot …
-
Törökország megváltoztatta nevét, emellett pedig másik fontos hír, hogy a Turkish Airlines leánya, az AnadoluJet megérkezet Budapestre. Ezentúl hetente három alkalommal repülhetünk vele Budapest és Isztambul között.
-
Megjelent a rendelet: 9750 forinttal drágítja a repjegyeket a különadó ha nem az alábbi országok valamelyikébe repülünk
by Kassay TamásMegjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a légitársasági különadó pontos mértékéről, mostantól tehát pontosan tudhatjuk, mennyivel drágulnak majd a repjegyek az extraprofit adó nyomán.
-
Viszlát filléres fapados repjegyek: becsekkolt a check-in adó, felszálló utasonként 10-15 euró adót kell fizetni
by Kassay TamásA Kormány rendelete azt jelenti, hogy minimum 4000 forinttal megdrágulnak a repülőjegyek, ami az olcsó fapados utazások árát jelentős mértékben emeli. A check-in, avagy felszállási adó egyébként más országokban már …
-
A Wizz Air ma bejelentette a WIZZ Youth Forum elindítását, aminek célja, hogy beszélgetéseket kezdeményezzen 18-25 éves korosztályba tartozó utasaival, akik a visszajelzéseikkel, véleményükkel, észrevételeikkel érdemben segíthetik és befolyásolhatják a …
-
A Wizz Air úgy tűnik, hogy elégedett a Wizz Air Abu Dhabi nevű leányvállalatának működésével, ugyanis ma bejelenette, hogy ez a fajta üzemeltetési modell újabb taggal bővül. A Wizz Air …
-
Oda-vissza repjegy fél tank benzin árából egy egzotikus országba, ahová szinte korlátozás nélkül be lehet utazni
by Kassay TamásÉpp a minap írtam meg élménybeszámolómat, és gondoltam megnézem, hogy ha valaki szeretné utánam csinálni ezt a parádés utazást, akkor van-e valami kedvező lehetőség. Akad több is, elsősorban szeptemberben és …
-
A Tibet Airlines A319-es repülőgépe lángokba borult, és megszakította a felszállást. Az incidens miatt 36 utast szállítottak kórházba sérülésekkel, állapotukról nincsen még pontos hír.
-
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC): május 16 hétfőtől beszünteti az általánosan kötelező maszkviselést az európai repülőjáratokon és a légikikötők területén.
