Új időszámítás kezdődik, július 1-től minden nap 22 óráig nyitva tart valamelyik fürdő Budapesten

by Polisor Bettina

Változatos programokkal várják a vendégeket a budapesti fürdők idén nyáron is, hiszen ismét lesz esti filmvetítés a Széchenyi fürdőben a Cinema Spa sorozat részeként, július elejétől pedig minden nap 22 óráig nyitva tart valamelyik fővárosi fürdő – értesült róla a Spabook.net a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) közleményéből.

Nyáron filmvetítéssel és késő esti nyitvatartással várják a fővárosi fürdők a vendégeket

Júliusban kedd esténként a CineSpa – Filmekbe merülve című program részeként a Széchenyi fürdő kültéri élménymedencéjében filmvetítést tartanak 21 órai kezdettel:

  • július 1-jén a Csillag születik,
  • július 8-án A legnagyobb showman,
  • július 15-én a Ponyvaregény,
  • július 29-én pedig a Blöff című alkotásokat tekintheti meg a közönség.

A budapesti lakcímkártyával rendelkező vendégek 21 órától 50 százalékos kedvezménnyel léphetnek be a fürdőbe és vehetnek részt a programon.

Júliustól változik a budapesti fürdők nyitvatartási ideje, este 22:00 óráig várják a fürdőzőket minden nap

A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egész évben üzemelő egységei 3 hónap tesztidőszakra – váltott rendszerben – hosszabban tartanak nyitva az esti órákban. A fővárosban így minden nap lesz legalább egy olyan fürdő, amelyben 22 óráig lehet fürdőzni.

Kísérleti programot indítanak a zsúfolt időszakokban a hosszas várakozás megelőzésére is a Rudas fürdőben július elejétől. Ennek lényege, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően idősávokra lehet előre belépőt vásárolni biztosítva ezzel az adott időpontban való gyors belépést.

budapest fürdő esti nyitvatartás

A hagyományossá vált Országos vízipisztolycsatán augusztus 23-án vehetnek részt az érdeklődők

A kezdeményezést a Magyar Fürdőszövetség hívta életre, melyhez országszerte több fürdő, köztük a BGYH által fenntartott strandok is csatlakoztak. Budapesten ezúttal is a margitszigeti Palatinus fürdő strandmedencéje lesz az Országos vízipisztolycsata helyszíne.

A közlemény szerint a budapesti augusztus 20-i tűzijáték megtekinthető a Duna-parton álló Rudas fürdő tetejéről is, de nyár során érdemes a Csillaghegyi fürdő Panoráma medencéjét is kipróbálni, ahonnan különleges kilátás nyílik Óbudára, a budai hegyekre és a pesti oldalra is.

A nyár folyamán az erős UV-sugárzásra való tekintettel több fürdőben is szerveznek ingyenes bőrgyógyászati szűrővizsgálatot, és további újdonság, hogy a történelmi fürdőkbe szóló Zsigmondy Klubkártya már online is elérhető.

A közleményből kiderül továbbá, hogy a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére tavaly bevezetett, a nyár elejébe átnyúló tanítási időszak alatt a diákokat és a pedagógusokat megszólító Suli a strandon elnevezésű programhoz ezúttal is csatlakozott a társaság.

Június 10. és 20. között 59 csoport választotta a programot a Csillaghegyi, a Palatinus, a Paskál és a Pesterzsébeti fürdőben vagy a Római strandon. Ez összesen több mint 1800 résztvevőt jelentett.

Semmelweis-nap alkalmából az egészségügyi szakdolgozók és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének munkatársai 50 százalékos kedvezményre jogosultak

A Magyar Fürdőszövetség, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének együttműködésének eredményeképpen a Semmelweis-nap alkalmából július 1-jén az egészségügyi szakdolgozók és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének munkatársai 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják a kezdeményezéshez csatlakozó gyógy- és élményfürdőket – derül ki a BGYH közleményéből.

A Strandok éjszakájához kapcsolódva július 26-án a Pesterzsébeti fürdőben egész nap színes programokkal várják a közönséget, a nyári szezont pedig strandzáró rendezvénnyel búcsúztatja augusztus végén a BGYH a Csillaghegyi fürdőben.

A fürdők világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!