Október első hétvégéjén hivatalosan is elindul a szaunaszezon Magyarországon. A Magyar Fürdőszövetség immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Szaunázók Hétvégéjét, amelyhez idén országszerte 37 fürdő csatlakozott. Október 3-án és 4-én …
-
-
A vendéglátóhelyek bevételét a vendégszám mellett az is meghatározza, hogy a betérő vendégek végül mennyit költenek. Egy jó ajánlással könnyen kerül még egy ital, desszert vagy más termék a rendelésbe, …
-
Szeptemberben tovább gyengült a turisztikai vállalkozások hangulata – értesült róla a Spabook.net. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a GKI Gazdaságkutató Zrt. közös …
-
Különleges adottságú, közel másfél hektáros parkban, néhány percre a Gyulai Várfürdőtől valósulhat meg a Visual Street Art Park Gyula – értesült róla a Spabook.net. A projekt célja Közép-Európa első olyan …
Öt éve már, hogy Lumina Park Budapest először megnyitotta kapuit a Margitszigeten. A Palatinus fürdő strandterületén látható fényattrakciót idén az Alice Csodaországban történet ihlette, és október 20-tól egészen jövő év …
Az európai turisztikai szálláshelypiacon egyre aktívabbak a nagybefektetők, akik az elmúlt másfél évben több jelentős felvásárlást is végrehajtottak egy dinamikusan növekvő szegmensben. A Financial Times szerint ez a piac jelenleg …
Az elmúlt három évben csak rekord eredményekről számolhat be a főváros repülőtere, és habár az év végi utazási szezon még hátra van, 2026 már most történelmi csúcsokat hozott – értesült …
A nagy marák születése önmagában is jó ok arra, hogy ősszel ellátogassunk a Miskolci Állatkertbe, októberben azonban ennél jóval több várja a városba érkezőket. Az állatkert kiemelt programjai, a Bükk …
Jelentős fejlesztéssel készül 2027 februárjára a dél tiroli Naturnóban működő Preidlhof Luxury DolceVita Resort. Az új spa a nemzetközileg ismert wellness szakértő, Patrizia Bortolin tervei alapján valósul meg, és a …
Október 10–11-én különleges szaunahétvégének ad otthont a nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdő – értesült róla a Spabook.net. Az első alkalommal megrendezett Sóstó Szaunamester Vándorkupán az ország szaunamesterei látványos show-programokkal mérik …
