Makó látnivalók és programok vonatkozásában akár több napnyi élményt is kínál az utazóknak. Ebben az élménybeszámoló útleírásban összegyűjtöttem 10 olyan makói látnivalót és programot, amelyek garantáltan emlékezetessé teszik az itt töltött időt. Tegyük fel, hogy 2-3 napot töltünk el Makón, ebben az esetben az alábbi sorrendet javaslom.
Hagymatikum
A makói Hagymatikum ünnepélyes átadó keretében nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára idén márciusban, ahol sajtóbejárás keretében tekinthettük meg Makovecz Imre különleges, organikus építészetének legújabb művét. Ezúttal pedig nem más, mint maga Maga Zoltán látogatott el Makóra, és a megújult Hagymatikumba. A fürdőlátogatásról Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere közölt képeket közösségi oldalán.
A Makói Hagymatikum fürdő kibővített és immáron teljessé vált épületét ünnepélyes átadó keretében nyitották meg a vendégek előtt. A fürdő új része március 25-én hétfőtől várja a fürdőzni vágyókat, képeket viszont már ma is készíthettünk, mutatjuk kedves Olvasóinknak!
A makói fürdő fejlesztésére vonatkozó, az önkormányzat és a kivitelező Fehérép Kft. között 2021-ben kötött, két évre szóló szerződés módosítására került sor idén februárban – derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjának közbeszerzésekkel foglalkozó online felületén megjelent hirdetményből.
Bár a makói Hagymatikum hatalmas fejlesztés alatt áll és 9,5 milliárd forintból bővül akkorára, amilyenre a tervező Makovecz Imre eredetileg megálmodta, eközben a tanuszoda részt visszavonásig bezárják.
A Hagymatikum fejlesztéséről már többször beszámoltam a Spabook oldalain, ezúttal egy rádió interjút szemlézek, amelyből megtudhatunk fejleményeket az építkezés alakulásával kapcsolatban.
Hagymatikum: már 2 kupola is a helyére került, alakul a bővítés – videó
Korábban több ízben beszámoltam már a makói Hagymatikum bővítéséről, amelynek során a Makovecz féle organikus stílusú épület kiteljesedik és megduplázódik a fürdő kapacitása.
10. születésnapját ünnepli a makói Hagymatikum. Az évforduló alkalmából a fürdő történetét bemutató időszakos fotókiállítás nyílt a Makovecz téren, január 22-én pedig bent ünnepi programsorozat fogadta a vendégeket.
Elkezdődött a makói termálfürdő fejlesztése és további bővítése, amely a hozzá kapcsolódó munkálatokkal együtt 10 milliárd forintos beruházást jelent és hosszú időre meghatározza a város gazdaságának fejlődését – tájékoztatta a fejlesztésért felelős kormánybiztos az MTI-t.
A Makói Hagymatikum fürdő látványterv fotóit a fejlesztéséért kinevezett kormánybiztos, Lázár János tette közzé saját oldalán, íme, láthatjuk, hogy a nagyszabású fejlesztés milyen formában ölthet majd testet: