A komáromi Brigetio Gyógyfürdő teljes körű felújításának megkezdéséről a Spabook.net tavaly számolt be. A gyógyfürdőben – a terveknek megfelelően – a fürdőszezon kezdetére elkészültek a munkálatokkal, amelynek köszönhetően a látogatók mostantól még kényelmesebb és modernebb környezetben élvezhetik a gyógyvíz jótékony hatásait – közölte az intézmény ügyvezetője az MTI-vel.
Komárom
Egész évben elérhetővé válnak a komáromi Brigetio Gyógyfürdő szolgáltatásai annak a fejlesztésnek az eredményeként, amely félmilliárd forintos pályázati támogatás segítségével valósul meg – mondta az MTI-nek az intézmény marketingvezetője.
A Sió-csatorna hajózhatóvá válásának köszönhetően megkezdődött a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új hajóinak szállítása a Dunán. A Komáromból indult konvoj a tervek szerint hajnalban hajózik tovább Budapestről a Sióra – áll a társaság MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Újranyitott a komáromi Brigetio Gyógyfürdő – maradtak a tavalyi árak
A Brigetio Gyógyfürdő strand része május 28-tól várja vendégeit. A kizárólag strandra szóló belépők árusítása június 14-től kezdődik, addig fürdő belépővel látogatható a strandrész. – jelentette be a Brigetio fürdő a honlapján. A gyermekmedence június 5-től lesz látogatható.

A komáromi gyógyfürdő honlapján jelentette be, hogy január 11-től újranyit a gyógyászati részleg és ismét fogadnak kezelésre érkező betegeket. A fürdő november közepe óta tart zárva.
