Dán szállodaszövetség: a Booking.com fontolja meg a kártérítést!

by Kassay Tamás

A jogi lépésekkel való fenyegetőzés után a HORESTA dán szállodaszövetség illetékesei találkoztak a Booking.com képviselőivel, hogy békét kössenek. A szervezet arra kérte a platformot, hogy fontolja meg a kártérítést. – számolt be róla a Turisme 24 dán szakportál.

A Booking.com hónapok óta próbálta eltussolni az ügyet, de végül nem úszta meg, hogy a világ egyre több országában címlapra kerüljön azután, hogy Magyarországon kirobbant a botrány. Legfrissebb hír, hogy Japánban csoportos pert indítanak a Booking.com ellen a tartozások miatt, Dániában pedig a szakmai vezetés nyújtott érdemi segítséget az érintett szálláshelyeknek.

A dán helyzet szeptember végén tetőzött, amikor a HORESTA a Politiken című napilapban Morten Bødskov (S) dán kereskedelmi és ipari miniszter úgy fogalmazott a Booking botrányról, hogy: brutális, és ugyanazon a napon a HORESTA megfenyegette a Booking.com-ot, hogy az ágazati szervezet jogi lépéseket tesz.

Néhány nappal később a dán szállásadók elkezdték megkapni a nekik járó kifizetéseket. Hasonló játszódott le Magyarországon is, amikor a szakpolitika vizsgálatot indított az ügyben, akkor felgyorsult a hazai tartozások rendezése. A HORESTA szerint sok vállalkozásnak 100 000 és 200 000 DKK közötti összeggel tartoztak, míg egyeseknek akár 5 millió DKK-val is.

Jobb kommunikációt várnak el

A Booking.com és a HORESTA képviselői október 5-én pénteken találkoztak a szállodaszövetség Frederiksbergben található irodájában.

Közösen értékelték a történteket annak érdekében, hogy az áldatlan állapot mielőbb megoldódjon és továbblépés történjen. A HORESTA szerint fontos volt, hogy levonják a megfelelő tanulságokat az esetből, mivel így előzhető csak meg az, hogy hasonló esetek újra előforduljanak.

A találkozón megvitatott egyik téma az volt, hogyan lehetne jobb kommunikációs vonalakat kialakítani a partnerek között.

A dán szállodaszövetség segít a tartozások behajtásában és kártérítést, kompenzációt kér a Booking-tól

A felek abban is megállapodtak, hogy azok a HORESTA-tagok, akiknek még mindig vannak kintlévőségeik, jelenthetik azokat a dán szállodaszövetségnek, amely ezt követően továbbítja azokat a Booking.com-nak, amely gondoskodik az összegek azonnali kiegyenlítéséről.

A dán szervezet azt is közölte, hogy a találkozó során külön kéréssel fordultak a foglalási platform képviselőihez.

„A találkozón a HORESTA arra is sürgette a Booking.com-ot, hogy fontolja meg azon tagok kártalanítását, akik már több hete várnak a tartozások kifizetésére”.

Az ülés alapján a dán szállodaszövetség arra a következtetésre jut, hogy most úgy ítélik meg, hogy a folyamat ideiglenesen befejeződött.

Spabook vélemény: Érdekes megfigyelni a dán szakmai szervezet szerepvállalását, úgy gondolom, hogy jó példa lehet más országok számára is.

A Booking botrány előzményei időrendben visszafelé:

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben