A turizmus idei újraindulásával egyre több repülőjárat közlekedik Budapestről, ennek eredményeképp erősebb a budapesti reptéri buszjárat kihasználtsága is. A Budapesti Közlekedési Központ júniusban már jelentősen sűrítette a Liszt Ferenc repülőteret a belvárossal összekötő 100E busz járat menetrendjét. Ezúttal arról adtak tájékoztatást, hogy augusztus 1-jétől még gyakrabban indul a gyorsjárat, és ekkortól éjjel-nappal fog közlekedni.
Szállj fel magasra!
-
Lélegzetelállító szigetre indít járatot a Wizz Air: közvetlenül elérhető Madeira Budapestről
by Kassay TamásA Wizz Air ma bejelentette, hogy álmaim egyik úti céljára indít közvetlen járatot Budapestről. Madeira Portugália egyik leggyönyörűbb vulkanikus szigete, Cristiano Ronaldo szülőföldje. Az első járat október 30-án száll fel, a …
-
A Lufthansa földi kiszolgáló személyzete július 27-én szerdán figyelmeztető sztrájkot tart, ezért az utasoknak járattörlésekre és késésekre kell számítaniuk. A figyelmeztető sztrájk a tervek szerint szerdán hajnali 3 óra 45-kor …
-
A Wizz Air sajtóközleményben jelentette be, hogy július 22-től 160 repülőgépre növekedett a légitársaság flottája. A repülőgéppark egy új Airbus A321neo típusú géppel bővült, amely a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi …
-
A légitársaság bejelentette, hogy fapados járatokat indít a Maldív-szigetek paradicsomi tájaira, valamint Kuvaitba, amely a légitársaság 5. legfontosabb célállomása az Perzsa-öböl térségében. Mielőtt a magyar utasok örömujjongásban törnek ki, azt …
-
Leszállás közben balesetet szenvedett, felborult és kiégett egy utasszállító repülőgép (videó)
by Kassay TamásA Jubba Airways Fokker 50 típusú repülőgépe 2022. július 18-án, leszállás közben felborult, a tetején csúszva állt meg és kigyulladt. A légitársaság megerősítette a balesetet, és bejelentette, hogy az összes …
-
Kényszerleszállás Budapesten: hamis bombafenyegetés a Wizz Air Bari – Krakkó járatán, mentesítő járat indul
by Kassay TamásA Wizz Air közleményt adott ki a bombafenyegetéses eset miatt, aminek nyomán az egyik járatuk Budapesten kényszerleszállást hajtott végre.
-
A kifutópálya nem bírta a meleget Londonban, a Wizz Air „kimentette” az ott ragadt utasokat
by Kassay TamásMintha nem is a modernkori Európában élnénk! Az is hihetetlen, hogy elfogyott az időpont a Schengeni vízum igényléséhez szeptember közepéig, nehezen hisszük el a rengeteg járattörlést, a mai nap legnagyobb …
-
A légitársaságok világszerte több mint 25000, Európában majdnem 16000 járatot töröltek augusztusi menetrendjükből. A nagy számú járattörlés oka a repülőtereken tapasztalható személyzethiányra vezethető vissza.
-
A Wizz Air közleményben fejezte ki örömét, hogy a júniusi hónapra vonatkozóan új rekordot döntött. 4,34 millió utas repült velük, amely a 2019-es rekord évet is felülmúlja.
