A Ryanair híres, egyúttal hírhedt néhány dologról, az egyik a marketingeseik aktualitásokra reagáló éles nyelve. Korábban élcelődtek már az amerikai elnökválasztáson és a brüsszeli ereszcsatornás orgián is, most a tenisz bajnok Novak Djokovic egyik – pontosabban neki tulajdonított – kijelentésébe álltak bele. Bár ne tették volna, mert az éles nyelv visszanyalt – a nagyközönség pedig remekül szórakozik, ha már utazni még mindig csak nehezen tud.
Szállj fel magasra!
-
Ferihegy: 70 milliárd forint fejlesztés történt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 3 év alatt
by Kassay Tamás2022. február 15. Dinamikus ütemben zajlanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történő fejlesztések; 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben összesen több mint 70 milliárd forintot fordított a Budapest Airport kapacitásbővítésre, infrastrukturális és …
-
A China Airlines Cargo B-747-es repülőgépe balesetet szenvedett Chicagoban, amikor az O’Hare Nemzetközi Repülőtéren (ORD) gurult éjszaka, havas időben. A taxizó repülőgép konténerek közé hajtott, ahol néhány felett szerencsésen áthaladt, …
-
Egyes korábbi Emirates-alkalmazottak szerint a belsőleg „súlyrendőrségként” ismert tisztviselők ellenőrzik és büntetik a túl nehéznek ítélt kabinszemélyzet tagjait. – írta meg az Insider. Nem túlsúlyos, csak túl nehéz. Megkérdeztem egy …
-
A Budapest Airport 2021-es teljesítményéről néhány napja írtam, Bukarest és Bécs is jobban szerepelt nála. Az évértékelés ugyanakkor más szempontok szerint is történhet. Újabb közleményt adott ki a repülőteret üzemeltető …
-
Átadták az a harmadik teljes repülés-szimulátort a Wizz Air budapesti képzési központjában. Az eszközök rendkívül látványosak laikus szemmel nézve is. A szimulátorok élethű környezetet biztosítanak biztonságos gyakorláshoz.
-
Tavaly 55 százalékkal, 6,914 millióra nőtt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni, OTP) nemzetközi repülőtér utasforgalma a 2020-as évhez mérten – értesült a bukaresti repülőtereket működtető állami vállalat közleményéről az MTI.
-
A Wizz Air elindítja a Wizz Air – Repülj a Legzöldebben fenntarthatósági kampányát, amivel erősíteni kívánja iparági vezető pozícióját, és szeretne a legzöldebb légitársaság lenni. Beszámolok a terv részletes pontjairól és …
-
Törölte több amerikai járatát az 5G bevezetése miatt az Emirates, Japan Airlines, Air India, All Nippon Airways is
by Kassay TamásAz Amerikai Egyesül Államok több repülőterén is elhalasztotta az AT&T és a Verizon az 5G szolgáltatás szerdai bevezetését, mert aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a repülőgépek rendszereit megzavarhatja. A …
-
Az Emirates csatlakozott a veganuár mozgalomhoz, amely minden év januárjában a vegán étrendet népszerűsíti globális szinten. Az Emirates járatain a leggyakrabban kért különleges ételek közé tartoznak a növényi alapú fogások, …
