Az Európai Unió új, egységes, biztonságközpontú, automatizált informatikai határ-ellenőrzési rendszert vezetett be a schengeni övezet külső határain a nem uniós állampolgárok számára, akik rövid tartózkodás céljából kívánnak belépni Európába. Az …
-
-
„Interakciók, találkozások, dialógusok” címmel 2025.11.14-én 10. alkalommal került megrendezésre Budapesten a Kodolányi János Egyetem hagyományos turisztikai szakmai konferenciája, a Turizmusföldrajzi Szimpózium, együttműködésben a Magyar Földrajzi Társasággal és az MTA X. …
-
A kormány honlapján megjelent friss jogszabálytervezet szerint ismét lehetőség nyílhat arra, hogy a SZÉP Kártyán lévő összegeket hideg élelmiszerek vásárlására is felhasználjuk. A tervezet alapján a könnyítés 2025. december 1. …
-
Egyik napról a másikra leállította működését a brit regionális légiközlekedés egyik meghatározó szereplője, a Blue Islands. A döntés azonnali, a társaság pedig arra kéri az utasokat, hogy ne induljanak el …
Öt éve már, hogy Lumina Park Budapest először megnyitotta kapuit a Margitszigeten. A Palatinus fürdő strandterületén látható fényattrakciót idén az Alice Csodaországban történet ihlette, és október 20-tól egészen jövő év …
Hivatalosan is megnyitott az Ensana Fürstenhof a németországi Bad Griesbachban. Miután sikeresen lezárult a nagy múltú szálloda átfogó felújítása, 148 modernizált szoba és 4500 négyzetméteres wellnessrészleg várja a vendégeket – …
Az elmúlt három évben csak rekord eredményekről számolhat be a főváros repülőtere, és habár az év végi utazási szezon még hátra van, 2026 már most történelmi csúcsokat hozott – értesült …
A nagy marák születése önmagában is jó ok arra, hogy ősszel ellátogassunk a Miskolci Állatkertbe, októberben azonban ennél jóval több várja a városba érkezőket. Az állatkert kiemelt programjai, a Bükk …
Jelentős fejlesztéssel készül 2027 februárjára a dél tiroli Naturnóban működő Preidlhof Luxury DolceVita Resort. Az új spa a nemzetközileg ismert wellness szakértő, Patrizia Bortolin tervei alapján valósul meg, és a …
Október 10–11-én különleges szaunahétvégének ad otthont a nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdő – értesült róla a Spabook.net. Az első alkalommal megrendezett Sóstó Szaunamester Vándorkupán az ország szaunamesterei látványos show-programokkal mérik …
