Tervpályázatot írtak ki a hévízi gyógyfürdő és kórház komplex fejlesztésére, a pályázók július végéig küldhetik be elképzeléseiket a három nagyobb ütemet jelentő feladatról – tudta meg a Spabook.net az MTI …
-
-
A Stílusos Vidéki Szállodák Szövetsége által szervezett STÍLUS+ Program nyitónapján vett részt ma a Spabook.net szerkesztősége. A szakmai konferencia azt az egyértelmű üzenetet fogalmazta meg a vidéki turizmus szereplői számára, …
-
Február 20-án a Sagrada Família több, mint egy évszázada tartó építése meghatározó ponthoz érkezett. Elkészült a központi Jézus torony csúcsára tervezett monumentális kereszt, amellyel a templom elérte végső, 172,5 méteres …
-
Ünnepélyes keretek között megkezdődött a 3-as terminál fejlesztése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – tudta meg a Spabook.net. A több ütemben megvalósuló, mintegy 1 milliárd euró (közel 380 milliárd forint) …
Öt éve már, hogy Lumina Park Budapest először megnyitotta kapuit a Margitszigeten. A Palatinus fürdő strandterületén látható fényattrakciót idén az Alice Csodaországban történet ihlette, és október 20-tól egészen jövő év …
Hivatalosan is megnyitott az Ensana Fürstenhof a németországi Bad Griesbachban. Miután sikeresen lezárult a nagy múltú szálloda átfogó felújítása, 148 modernizált szoba és 4500 négyzetméteres wellnessrészleg várja a vendégeket – …
Az elmúlt három évben csak rekord eredményekről számolhat be a főváros repülőtere, és habár az év végi utazási szezon még hátra van, 2026 már most történelmi csúcsokat hozott – értesült …
A nagy marák születése önmagában is jó ok arra, hogy ősszel ellátogassunk a Miskolci Állatkertbe, októberben azonban ennél jóval több várja a városba érkezőket. Az állatkert kiemelt programjai, a Bükk …
Jelentős fejlesztéssel készül 2027 februárjára a dél tiroli Naturnóban működő Preidlhof Luxury DolceVita Resort. Az új spa a nemzetközileg ismert wellness szakértő, Patrizia Bortolin tervei alapján valósul meg, és a …
Október 10–11-én különleges szaunahétvégének ad otthont a nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdő – értesült róla a Spabook.net. Az első alkalommal megrendezett Sóstó Szaunamester Vándorkupán az ország szaunamesterei látványos show-programokkal mérik …
