Ma Belgrádban bemutatkozott az Embraer legújabb fejlesztése, az E195-E2 repülőgép, amely egy demonstrációs repülést hajtott végre a szerb nemzeti légitársaság, az Air Serbia képviselői, a Szerb Köztársaság kormánya, a légiközlekedési szakemberek, és a sajtó jelenlétében. Ez az esemény lehetőséget nyújtott a résztvevők számára, hogy megismerkedjenek a világ legkorszerűbb és leghalkabb keskenytörzsű repülőgépének innovatív tervezésével, kényelmével és hatékonyságával, amely ideális megoldást kínál rövid és közepes távolságú járatokhoz.
AirSerbia
A belgrádi repülőtér informatikai rendszerének hibája miatt késhetnek a repülőgépek
A belgrádi repülőtér informatikai rendszerének meghibásodása miatt 2024. augusztus 1-jén, csütörtök délelőtt tumultus alakult ki a repülőtér check-in pultjainál. Ennek következtében a reggeli hullámban többek között a helyi Air Serbia legtöbb járata is késett a tervezett indulási időponthoz képest, több járat pedig akár két órás késést is összeszedett. A hibát azóta kijavították, de a reggeli hullámban bekövetkezett zavarok miatt az európai légiforgalmi irányítás esetleg átütemezheti a repülőtéri résidőket, és a nap folyamán további, ebből következő zavarok léphetnek fel a tervezett menetrendben.
Az Air Serbia Budapesten mutatta be új útvonalait és szolgáltatásait
Az Air Serbia légitársaság Budapesten tartott sajtóreggelin mutatta be szolgáltatásait, útvonalait és újdonságait a 2024-es évre vonatkozóan. Az eseményt a Budapest Airport szervezte, amelynek keretében a légitársaság részletesen ismertette a vállalat eddigi sikereit és jövőbeli terveit.
Óriás LED fallá vált a belgrádi felhőkarcoló az Air Serbia 10 éves évfordulója alkalmából – videó
Az Air Serbia, a Szerbia nemzeti légitársasága október 26-án ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Ennek alkalmából új néven és új arculattal indította el működését. Az Air Serbia flottája teljesen megújult, és jelenleg 2 széles törzsű Airbus A330-220-as mellett 13 keskeny törzsű Airbus A320-as és 7 turbólégcsavaros ATR – regionális járatokra szánt – repülőgépből áll.
Az Air Serbia és a JetBlue amerikai légitársaság code-share megállapodást kötött
A Budapestről is járatokat üzemeltető Air Serbia code-share megállapodást kötött a JetBlue légitársasággal, amelynek köszönhetően a JetBlue járatai és desztinációi a szerb nemzeti légitársaság utasai számára is elérhetők lesznek.
Beindította az árversenyt a pár napja bejentett új Wizz Air járat Kairóba, hiszen az Air Serbia nem volt rest azonnal akciót hirdetni az Egyiptomi fővárosba! Oda-vissza már 219 euróért foglalhatók poggyászt is tartalmazó repülőjegyek!
Új promóciós kampányt indít „Repülj el tavasszal” címmel a Budapestről naponta több járatot közlekedtető AirSerbia. A kampány lehetővé teszi az utasok számára, hogy kedvezményes áron vásároljanak jegyeket a légitársaság hálózatában elérhető számos úti célra.
Márciustól visszatér Budapestre az Air Serbia légitársaság, amely az útvonalhálózat-bővítési törekvéseinek eredményeként 2023. márciusától újra elindítja a Budapest-Belgrád közvetlen repülőjáratait.