A Mandarin Oriental Hotel Group bejelentette, hogy az egykori budapesti Gellért Hotel felújítását és márkaváltását követően a luxus vendéglátás új mércéjét hozza el Budapestre. Az átnevezett Mandarin Oriental Gellért Budapest várhatóan 2027-ben nyitja meg szobáit, egy újragondolt szecessziós építészeti gyöngyszemként, amelynek középpontjában a wellness áll.
Gellért
A BDPST Group megvette a Gellért Szállót – Ötcsillagos szálloda lesz a patinás Duna-parti hotelből
A BOTANIQ Turai Kastélyt birtokló és üzemeltető, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group folytatja lendületes terjeszkedését és látszólag váratlan, ámbár logikus és kiszámítható lépést tett azzal, hogy megállapodást kötött a Gellért Szállót birtokló cégcsoport megvételéről. Az eladó Jellinek Dániel cége, az Indotek, amely a pesti oldalon álló Sofitel 5 csillagos szállodájának is tulajdonosa, valamint többször bejelentkezett már a Ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvételére is.
Csúszik a Gellért szálló felújítása, ezért a vele műszaki szempontból szervesen összekapcsolódó, bár jogilag külön egységként működő Gellért fürdő felújítására is később kerül majd sor, és nem zár be augusztus végén.
Így búcsúzik a Gellért Hotel – a nosztalgia szerelmesei november végéig meglátogathatják
A Danubius Hotels december 1-jén bezárja Budapest egyik legismertebb történelmi szállodáját, a városképet is meghatározó Gellért Hotel, avagy régi nevén Gellért Szálló egységét felújítási munkálatok miatt. A különleges búcsúkampány keretében Gellért nosztalgia ételek, épületséták és fényfestés is várja a Danubius Hotel Gellért törzsvendégei mellett mindazokat, akik régi – bár megkopott – fényében szeretnék még látni az épületet. November végéig még meg lehet szállni, vagy tetszés szerint csak vacsorázni, kávézni, esetleg rendezvényeket tartani a patinás épületben.
Bezár a Gellért, nyit a Rác fürdő, már csak 10 milliárd forint kell hozzá
A Gellért fürdő felújítását meg kell kezdeni, ahogyan a BGYH tulajdonába került Rác fürdő is felújítást igényel. A munkálatok költsége akár a 10 milliárd forintot is elérheti. A pandémia miatt 19 milliárd forint bevételkiesést szenvedett el a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a leállások alatt – számolt be az InfoRádiónak Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója.
Tourism is our passion: a járvány alatti turizmus hőseit bemutató fotókiállítás nyílt a Gellért fürdőben és Magyarország több pontján
A Tourism is our passion fotópályázatra beérkezett képek kordokumentumként mutatják be a ( koronavírus járvány és azt követő korlátozások sújtotta) turizmus és vendéglátás helyzetének esszenciáját. Az ország első turizmus-vendéglátás témájú fotópályázatára 2021. február 10. – 2021. március 20. között lehetett pályázni 4 kategóriában.
Újranyit az ikonikus Gellért Szálló, mai nevén Danubius Hotel Gellért
Budapest egyik jelképe, a Gellért Szálló néven közismertté vált, mára a Danubius Hotels kötelékébe tartozó Danubius Hotel Gellért 2021. június 14-től újra megnyitja szobáit a vendégek előtt. A szálloda megnyitásához csatlakozik a tágas teraszával hívogató Gellért Söröző.
Zongorázni lehet a különbséget, hogy milyen volt a Gellért fürdőben november 17-én, napra pontosan 1 évvel ezelőtt, és milyen ma. Akkor élettel teli, fényesen tündöklő fürdő volt, ma pedig szomorúan magányos.
Szeptembertől több fürdőben is változik a nyitva tartás, a belépők típusa, egyes szolgáltatások ára, ezeket járjuk körbe, hogy senkit ne érjen meglepetés.
Szeptembertől újra megnyitotta medencéit a Gellért fürdő, ami nagyon régóta nem tapasztalható élmény ad most azoknak, akik meglátogatják: 40%-kal olcsóbb jegyek mellett teljes pompájában csodálhatók meg a medencék körüli műalkotás szintű részletek, mert nincsen tömeg. Olvasói képek és beszámoló.