Hajónként akár 800 ezer eurónyi (315 millió forint) kárt is okozhat az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport sétahajók elleni blokádja az Amszterdamba vezető IJmuiden kikötővárosban – jelentette kedden a holland sajtó az amszterdami kikötői hatóságra hivatkozva, írja az MTI.
Hollandia
Két gyönyörű európai város a mesterséges intelligenciát veti be a turistaáradat ellen
Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport aktivistái a világ legnagyobb tengeri zsilipjéhez láncolták magukat a hollandiai IJmuiden város kikötőjében vasárnap, ezzel tiltakozva az óceánjáró-turizmus okozta környezetszennyezés ellen.
Amszterdam a továbbiakban nem engedélyezi új szállodaépületek építését a tömegturizmus elleni harc részeként – tudatta közleményében a helyi önkormányzat április 17-én.
A holland kormány néhány november 15-én jelentette be, hogy egyelőre elállt attól a zajszennyezés csökkentését célzó tervétől, ami alapján az amszterdami Schiphol repülőtéren korlátozták volna a járatok számát. A kormány azután közölte döntését, miután több ország – köztük az Egyesült Államok – tiltakozásukat fejezték ki, és figyelmeztettek, hogy a lépés sértheti a légiközlekedési megállapodásokat – olvasható a Euronews oldalán.
Június 4-től Hollandia átsorolta Magyarországot a sárga kategóriába, ezzel megszűnt a Hollandiába utazók magyarok tesztkötelezettsége.
Vonatkáosz: teljesen leállt a vasúti közlekedés Hollandiában hétfő délután
A holland vasúttársaság, a Nederlandse Spoorwegen (NS) hétfőn leállította a vonatközlekedést, miután egy műszaki hiba megzavarta az országos vasúti rendszer biztonságos működéséhez szükséges rádiókommunikációs rendszer működését. – számolt be róla az Rtlnieuws.nl
A Thermae 2000 nevű holland wellness szálloda hatalmas élményfürdőjéről készült egy új drónfelvétel. A hatalmas, piramist idéző épületet kívülről és belülről is megcsodálhatjuk.
Hollandia nehezen ellenőrizhető karantén kötelezettséget vezetett be a Magyarországról érkező utazók számára. Budapestről beutazóknak 10 nap karantén, de Budapesten átutazóknak semmi. Hogy is van ez?