Kevés olyan épület van Magyarországon, amely egyszerre városkép, történet és probléma. A salgótarjáni Karancs Hotel ilyen. Több mint húsz évnyi üresen állás után az ikonikus szállodatorony ismét árverésre került, méghozzá …
-
-
Van, amikor egy vonatút önmagában élménnyé válik. Ausztriában most ilyenből nyílt egy új, átadták ugyanis a Koralm-vasutat, benne a 33 kilométer hosszú Koralm-alagúttal, amely Graz és Klagenfurt között 41 percre …
-
A budapesti fürdők már készülnek az ünnepi időszakra és az ilyenkor megszokottan élénk hazai és külföldi vendégforgalomra. A fürdőbelépők és wellness-élmények karácsonyi ajándékként is egyre népszerűbbek, és fürdőfővárosunkban ebből is …
-
Rendkívüli és egyszeri lehetőségként a kormány vissza nem térítendő támogatással is megtoldja a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontnál (KTH) elérhető kis összegű, 2,5%-os kamattal felvehető KTH Start hiteleket – értesült róla a …
Öt éve már, hogy Lumina Park Budapest először megnyitotta kapuit a Margitszigeten. A Palatinus fürdő strandterületén látható fényattrakciót idén az Alice Csodaországban történet ihlette, és október 20-tól egészen jövő év …
Hivatalosan is megnyitott az Ensana Fürstenhof a németországi Bad Griesbachban. Miután sikeresen lezárult a nagy múltú szálloda átfogó felújítása, 148 modernizált szoba és 4500 négyzetméteres wellnessrészleg várja a vendégeket – …
Az elmúlt három évben csak rekord eredményekről számolhat be a főváros repülőtere, és habár az év végi utazási szezon még hátra van, 2026 már most történelmi csúcsokat hozott – értesült …
A nagy marák születése önmagában is jó ok arra, hogy ősszel ellátogassunk a Miskolci Állatkertbe, októberben azonban ennél jóval több várja a városba érkezőket. Az állatkert kiemelt programjai, a Bükk …
Jelentős fejlesztéssel készül 2027 februárjára a dél tiroli Naturnóban működő Preidlhof Luxury DolceVita Resort. Az új spa a nemzetközileg ismert wellness szakértő, Patrizia Bortolin tervei alapján valósul meg, és a …
Október 10–11-én különleges szaunahétvégének ad otthont a nyíregyházi Aquarius Élmény- és Parkfürdő – értesült róla a Spabook.net. Az első alkalommal megrendezett Sóstó Szaunamester Vándorkupán az ország szaunamesterei látványos show-programokkal mérik …
