Miközben Magyarország és Európa számos országa a 2019-es turisztikai rekordév számait újra elérte, addig a világ legtöbb részén még óriási kiesések vannak és lassabban épül vissza a turizmus. Ilyen környezetben váratlan és kockázatos lépés, hogy India 97%-kal csökkenti, azaz lényegében megszünteti az ország népszerűsítését a nemzetközi piacokon és külföldi turisták helyett a belföldi turizmusra összpontosít.
India
Megdöbbentő, de érthető törekvés látott napvilágot a világ legnépesebb országával, egyúttal álom úti céllal kapcsolatban. Az idei G20 gazdasági csúcsot Újdelhiben tartják és a kiküldött meghívókban Droupadi Murmu indiai elnököt „Bharat elnökeként” említik „India elnöke” helyett. A jelek szerint nagy esély van arra, hogy India átnevezése Bharat-ra a közeljövőben meg fog történni.
Egy indiai fapados légitársaság bocsánatot kért egyik utasától, miután kiderült, hogy tervezett úti céljához képest több, mint 1700 kilométerre landolt. Az utas a SpiceJet légitársaság Új-Delhiből Srinagarba tartó járatára foglalt jegyet, ám az utazás az eredeti tervekhez képest egészen máshol ért véget – írja a The Times of India.
India egyik legnépszerűbb, egyben nemzeti légitársaságát, az Air India-t az év elején vásárolta meg a legendás Tata család a kormánytól. Az átadás-átvétel mostanáig elhúzódott, de lassan befejeződik a tranzakció. Tata-csoport 2021 októberében közel 2,4 milliárd dollárt fizetett a 9,5 milliárd dolláros veszteséggel küzdő, eladósodott légitársaságért.
Újranyitja határait a hatalmas egzotikus ország a külföldiek előtt
Aki olcsón szeretné megtapasztalni a luxus hotelek kényelmét és császári kiszolgálás mellett pihenne, kezdheti tervezgetni az utazását. 2020 márciusában Narendra Modi indiai miniszterelnök kemény zárlatot rendelt el, gyakorlatilag megszüntette a beutazási vízumok kiadását külföldi látogatók számára, ezzel lezárva India határait a nemzetközi turisták előtt. 1,3 milliárd ember került karanténba, a szabályszegők megbüntetésekor sok esetben nem válogattak az eszközökben sem (lásd videós cikk). Most viszont:
A Six Senses a tervek szerint 2021 október közepén nyitja meg első indiai wellness resortját Rajasthanban, egy 2800 négyzetméteres spa részleggel. A wellness-szentélyt az Ayurveda alternatív holisztikus gyógyítási hagyományai hajtják majd, amelyek több mint 3000 évvel ezelőtt Indiában alakultak ki.
A világ legmagasabb vasúti hídja épül Indiában – 2021-ben elkészülhet (videóval)
A Chenab vasúti híd lesz a világ legmagasabb vasúti hídja, miután a tervek szerint 2021 év végére elkészül.
India teljes területére vonatkozóan kijárási korlátozásokat rendelt el Narendra Modi indiai miniszterelnök.
Sokkal olcsóbbá válik az indiai vízum, ami elektronikusan formában, online is igényelhető. Mennyit spórolunk a korábbiakhoz képest? 10 éjszaka kijön belőle bungalowban, vagy 2 éjszaka 5*-ban, igénytől függően…