Újabb rejtélyes haláleset a Boeing repülőgyárral perben állók körében. Elhunyt Joshua Dean minőségellenőr, miután egy antibiotikumoknak ellenálló baktérium támadta meg a szervezetét – írja a Fox News nyomán a Telex. Az MRSA-fertőzés villámgyorsan legyűrte a férfit, megtámadta a tüdejét, és az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
Boeing
Megtalálták a Delta Airlines Boeing 767-300-as repülőgépéről (N176DN) április 27-én leszakadt menekülőcsúszdát. A történet pikantériája, hogy a repülés közben elhagyott alkatrészt annak az ügyvédnek a háza közelében mosta partra a víz, akinek a cége beperelte a Boeinget.
Nagyjából összhangban a korábban bejelentett és módosított ütemtervvel a Ryanair vezér Michael O’Leary egy római sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Ryanair június végéig 35, július első két hetében pedig további öt repülőgépet tervez átvenni a Boeingtől.
Egy újabb Boeing 737-800-as repülőgép hajtott végre kényszerleszállást, miután felszállás közben levált a motorburkolata, a lehulló elemek pedig eltalálta az egyik szárnyat is.
Holtan találták a Boeing egykori minőségügyi vezetőjét, aki gyártási problémákról számolt be
Az autójában találtak rá John Barnett egykori Boeing dolgozó holttestére, aki 32 évig, 2017-es nyugdíjba vonulásáig dolgozott a Boeingnél. Barnett éveken át szivárogtatott információkat a cég problémás gyártási folyamataival kapcsolatban, és több pert is indított a Boeing ellen – írja a BBC, szúrta ki a Telex. Épp újabb vallomást tett volna a bíróságon.
Boeing 737 MAX botrány: újabb hiba, vizsgálják a hajtóművek jégmentesítő-rendszerét
A Boeing gépei egyelőre továbbra is repülhetnek, de a hajtóművek jégmentesítő-rendszerét vizsgálat alá vonták a Boeing két típusában is. Az egyik géptípus gondatlanul piacra engedett, 2 halálos légikatasztrófát és 1 súlyos balesetet önhibájából elszenvedő 737 Max, a másik a szélestörzsű (személyes kedvencem) 787 Dreamliner. Kiderült, hogy probléma lehet hajtóműveik jégmentesítő rendszereivel, írja a CNN-re hivatkozva a Telex az Egyesült Államok Szövetségi Légiközlekedési Hivatalától (FAA) származó információ alapján.
A Boeing 737 botrány miatt azonnali hatállyal távozik a program főigazgatója
Távozik a Boeingtől a cég 737-es programjának vezetője a modell közelmúltbeli problémái miatt – jelentették be az amerikai repülőgyártónál szerdán. – írja az MTI.
A Boeing arra kérte a légitársaságokat, hogy vizsgálják meg legújabb 737 MAX típusú repülőgépeiket, mert felmerült annak a lehetősége, hogy a függőleges vezérsíkon található oldalkormánylap csavarjai esetleg meglazultak – áll a Reuters jelentésében, amelyet a Portfolio szemlézett.